Menni vagy maradni: Hóbort-e, ha élhető életet akar az ember?

  29 decembar 2019
Ocenite ovaj članak
(0 glasova)

Szinte mindenki, aki elköltözött Óbecséről és Szerbiából, elfogadhatatlannak és sértőnek tartja, ha valaki (legtöbb esetben a politikusok) hóbortként és divatként emlegetik az elköltözési hullámot. Mert szerintük, aki a jobb élet reményében, sokszor mindent hátrahagyva, külföldön – ritkán Magyarországon – próbál emberhez méltó életet élni, nem hóbortosságból teszi azt.

Az emberek jogosan mondják, hogy nem divat az, ha eltávozol innen, mert nem tudsz tüzelőt venni télire, nem tudod iskoláztatni a gyereked, néha még „normális“ ennivalóra – normális ennivaló például a hús, a hal, a sajt, a gyümölcs, s igen, az édesség is – sem jut. De akkor sem divat a „menekülés“, ha azért megy el az ember, mert megfojtja a politika, a biztonságérzet hiánya, az, hogy a politika minden szinten rátelepedett az ember életére, s falja, mint a rák.  

És csökken a népesség Óbecsén, Vajdaságban, Szerbiában. Érdekes lesz kivárni a következő népszámlálást, hiszen akkor valamennyivel pontosabban fogjuk majd tudni, hogy mennyien mentek/ mentünk el. Különben, a 2011-es népszámlálás eredményei szerint Vajdaságban 13%, míg egész Szerbiában 3,5% a magyar etnikum aránya (Kapitány B., 2013).

Arról, hogy nem egetrengető a Magyarországon élő szerbiai állampolgárok száma, Dr. Kincses Áron írt A nemzetközi migráció Magyarországon és a Kárpát-medence magyar migrációs hálózatai a 21. század elején című tanulmányában 2015-ben (a szerző szerb állampolgárként emlegeti a szerbiai polgárokat, nagy részük minden bizonnyal magyar nemzetiségű): „2011. október 1-jén 7752 szerb állampolgár élt hazánkban, és 29 144 olyan személyt írtak össze, aki Szerbiában született. A szerb állampolgárok migrációja (Toplica körzet kivételével) az összes szerb és magyar megyét érinti. Azaz, Magyarországra egy kivételével mindegyik szerb megyéből érkeztek migránsok, akik mindegyik magyar megyében megtalálhatók. A folyamat a szerb települések 3%-ára, míg a magyarok 18%-ára terjed ki. A Magyarországra vándorlás által leginkább érintett szerb települések (2011. október 1-jei állapot szerint) Zenta (1748 szerb állampolgár), Szabadka (1538 fő), Újvidék (354 fő) és Topolya (343 fő), a leginkább érintett körzetek pedig Észak-Bánság (2738 fő), Észak-Bácska (2328 fő), DélBácska (863 fő) és Közép-Bánság (492 fő). A Magyarországon élő szerb állampolgárok 90%-a a Vajdaság területéről vándorolt el“.

Megélhetés kontra nemzeti identitás

A megélhetési gondok sok ember esetében háttérbe szorítják a nemzeti identitás kérdését.

Ezt a témát is boncolgatták egy kutatás készítői, Kovács Teréz és Kiss Igor (óbecsei szociológus), akik A vajdasági/délvidéki magyarok nemzeti identitása 1990től napjainkig című tanulmányuk második részében (Metszetek társadalomtudományi folyóirat, 2019) többek között ezt írják: „A témánk szempontjából végül az is fontos kérdés, hogy mit gondolnak a helyiek arról, hogy ők milyen magyarok, vagyis az önbesorolás alapján minek tartják magukat. Mint arról korábban szó volt, még a trianoni határok meghúzásával a délvidéki magyarok a magyar államtól el lettek szakítva és odacsatolva a délszláv államhoz, de ők a (délszláv) állam egész területéhez ezzel a döntéssel egy időben még nem tudták megtalálni a kötődést. Ennek ellensúlyozásaként szülőföldjükhöz, lakhelyükhöz elkezdtek az eddigiekhez képest is jobban kötődni, és így alakult ki a magyarok vajdasági identitása. Közben a szocializmus végére ez az identitás a Magyarországtól való eltávolodást és a jugoszláv államhoz való odatartozást szimbolizálta. Közben megszűnt Jugoszlávia és a magyarok is elhatárolódtak addigi hazájuktól. Felmerül a kérdés, hogy mi történt a vajdasági magyar identitással ezután. Gereben Ferenc (1999), majd Fekete – Gereben (2010) azzal a jelenséggel találkoztak valamennyi kárpát-medencei határon túli magyar közösség esetében, hogy ők elsődlegesen nem az országhoz, hanem a szélesebb értelemben vett szülőföldhöz (Erdélyhez, Felvidékhez, Kárpátaljához, Vajdasághoz) kötődnek. A vajdasági Temerinben a 2012-ben azonos évfolyamon tanuló szerb és magyar középiskolai diákok körében végzett kutatásból kiderült, hogy míg a vajdasági identitás a szerb diákok körében nem, addig a magyarok körében fellelhető.

A szerzők szerint napjainkban mindezt leginkább a kisebbségi paradoxonnal (azaz szerb állampolgárok, de magyar nemzetiségűek) magyarázható: „a Vajdaság az a közös halmaz, amelybe mind a szerb állampolgári lét, mind a magyar nemzethez való tartozás (amelynek történelmi területi kerete magába foglalta a Vajdaságot) belefér.” (Ristić – Nagy – Kicošev 2013: 168) Egyetértve a fenti szerzőkkel, és továbbgondolva, úgy fogalmazunk, hogy a temerini magyar diákoknak van a (szerb) politikai-állampolgári és a (magyar) kulturális-történeti identitásuk és az a hely, ahol ez a kettő össze van köve, az a Vajdaság. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy ez a terület, egykor a történelemben, a magyar államhoz tartozott, de a magyar állami (fennhatóság) Trianonnal megszűnt, viszont itt maradt a kultúra és a történelem, amit azok tartanak fenn, akik megtartják a nyelvet, a hagyományokat, a vallást stb. A politikai államhatalom ha ezt nem nyomja el, hanem engedi, sőt még segíti is, hogy fennmaradjon és fejlődjön, akkor az ott élő magyarok úgy érzik, hogy ott (a Vajdaságban) jó magyarnak lenni. Ez az a helyzet, amiben egy magyar, kisebbségi sorsban, tud jó (szerb) állampolgár lenni, de ugyanakkor megtartja (magyar) kulturális történeti identitását is. A vajdasági magyar identitás pedig nem nemzeti, hanem területi identitás, amiben mind a kettő – politikai-állampolgári és kulturálistörténet lét – benne van, és a megkérdezett kihangsúlyozza, hogy ő ott él (mert élhetne máshol is a Kárpát-medencében) és az ottani magyarokhoz tartozik. Aki magát a vajdaságiakhoz sorolja be, az ugyanezt gondolja, de nem hangsúlyozza ki, hogy ő a magyar közösséghez tartozik. Viszont, köztudott (gondolja ő), hogy a Vajdaság egy többnemzetiségű terület, amelyen belül létszámukat tekintve a magyarok a másodikak“.

Drasztikus  népességfogyás

A szerzők elmondják, hogy az 1991-es népszámlálás a békebeli jugoszláv idők lenyomatát tükrözi.

„Akkor a kétmilliónyi vajdasági 16,9 százaléka (340 ezer fő) magyarnak vallotta magát. Ekkor azonban már folyt a délszláv háború, amely a katonaköteles korú férfiak számára közvetlen életveszéllyel járt és a családok százezreit szülőföldjük elhagyására kényszerítette. A távozók között, mint ahogy arról korábban is írtuk, sok magyar volt. Elsőként a legmobilabb tőkével és konvertálható tudással rendelkező magyar elit és értelmiségi hagyta el szülőföldjét az 1990-es évek elején (Mirnics 2016). Jelentős demográfiai veszteséget jelentett, hogy az elvándorlók között felülreprezentáltak voltak a fiatalok és a diplomások is (Badis 2012). Ez a folyamat tovább erősítette a magyar népesség csökkenését. Időközben a délszláv háborús övezetekből menekültek százezrei települtek a Vajdaságba, nagy részük ott is maradt, megváltoztatva ezzel a térség nemzetiségi összetételét (Mirnics 2010)“.

Mint a tanulmány szerzői írják, Vajdaság összlakossága – 1991 és 2011 között – 82 ezerrel, a magyarok száma ugyanebben az időszakban közel 90 ezerrel csökkent.

„Ilyen radikális népességcsökkenés a magyarok körében korábban nem volt tapasztalható. Badis számításai szerint a délvidéki magyarok száma mindent összegezve évente 4000 fővel csökken. Ha összehasonlítjuk Vajdaság nemzetiségi összetételét a 1991 és a 2011 népszámlálási adatok alapján, akkor látjuk, hogy a történelmileg soknemzetiségű régió egyre inkább elveszíti ezt a jellegét és szerb jellegűvé válik. Ez a folyamat Trianon óta tart, de most a korábbiakhoz képest felgyorsult. A magyarok száma a 2011. népszámlálás alkalmával már csak 250 ezerre csökkent. Az okok között az szerepel, hogy az utolsó évtizedben a természetes fogyatkozás stabilan 10 ezrelék felett volt (Badis 2012). Az 1991–2011 között az asszimiláció is tovább nőtt, 2730 százalék között ingadozott, de a szórvány magyarság körében ez az 50 százalékot is elérte. A vegyes házasságban született gyerekek nemzeti identitása szempontjából nem mindegy, hogy az anya vagy az apa a magyar nemzetiségű. Ha ugyanis a férj magyar, a feleség pedig más nemzetiségű, akkor annak az esélye, hogy a gyerek magyar lesz, 50 százalék, ha viszont a feleség a magyar és a férj más nemzetiségű, ami rendszerint szerb nemzetiséget jelent, akkor az ebből a házasságból születendő gyerek esélye arra, hogy magyar kulturális-történeti identitású lesz, csak 30 százalék“.

Magyarország csak közbülső állomás

A szerzők végre eljutnak a kivándorlásig is, s megállapítják, hogy a vajdasági magyar népesség drasztikus fogyása felgyorsult.

„Az utolsó népszámlálás óta a kivándorlás csak fokozódott. Erről Kocsis Károly az MTA Magyar Tudományosság Külföldi Elnöki Bizottság elnöke az MTT említett 25. jubileumi köszöntőjében a következőket állapította meg: `A könnyített eljárással megszerezhető magyar állampolgárság nemcsak a magyarság öszszetartozásának nagyszerű tudatát, de az amúgy is nagyméretű délvidéki magyar elvándorlást is felerősítette.` (Kocsis 2016: 13) Ugyanebben a kötetben Mirnics még borúlátóbban fogalmaz és arról ír, hogy a délvidéki magyarok elvándorlásának oka a nemzeti tudat megrendülésében, az önszerveződés, a kulturális és önazonosságtudat ápolásának sokévtizedes hiányában van, amit most a megélhetési gondok felülírnak (Mirnics 2016). Mindez az egyének tudatában úgy jelenik meg, hogy bizonytalanság, rettegés van a megélhetés miatt és az európai uniós útlevéllel a zsebükben nem érzik úgy, hogy részei a magyar nemzetnek és ez megkönnyíti számukra, hogy Magyarországot csak közbülső állomásként fogják fel. `Ez annak a belenyugvásuknak a következménye, hogy csaknem száz éve kisebbségi sorsban élnek, és képzeletük és szellemi világuk ebbe a börtönbe van bezárva. Nem bíznak az anyanemzet támogatásában.` (Mirnics 2016: 64). Kárpátalján ezzel szemben úgy látják, hogy `a magyarsághoz tartozás kézzel fogható előnyöket jelent a bevételek növekedésében (akár külföldi munkavállalással, akár a Kárpátaljára érkező támogatások révén) az etnicitás tőke lett, megéri magyarnak lenni.` (Kovály et al. 2017: 18) A szerzők itt arra gondolnak, hogy a helyi magyarok gazdasági helyzete erősödik és így versenyelőnybe kerülnek a többségi nemzettársaikkal“.

Jövőkép még nincs

Gazdasági támogatás Vajdaságba is érkezik, azonban nem tűnik úgy, hogy ez jelentősen meggátolja a kivándorlást.

Az történt ugyanis, hogy 2015-ben megírták a VMSZ Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját (szakemberek bevonásával), majd megalakult a Prosperitati Alapítvány, amelyet a magyar kormány 2016 és 2018 között, a rendelkezésre álló adatok szerint, 30 milliárd forinttal töltött fel.
Az alapítvány pályázatokat ír ki, amelyen a kettős állampolgársággal rendelkezők (főleg magyar nemzetiségűek) pályázhatnak különféle támogatásokra. Népszerű a házvásárlási pályázat, amelynek az a hátulütője, hogy a házaspár vagy egyedülálló szülő, aki a Prosperitatinak köszönhetően saját házhoz jutott, 10 évig nem vándorolhat ki, hacsak vissza nem fizeti a támogatás összegét.

A házvásárlás sem mindig olcsó, mert a pályázónak önrészt kell fizetnie, ha a ház ára meghaladja a Prosperitati által jóváhagyott összeget. Az önrész kötelező a vállalkozásfejlesztésre pályázóknak is, s nem tudja minden mikro- és kisvállalkozó könnyen előteremteni a pénzt. Ennek ellenére számos óbecsei polgár, vállalkozó, vállalat részesült az elmúlt években különféle támogatásban.

A tanulmányban az is olvasható, hogy „a magyar kormány vajdasági magyarok részére nyújtott gazdaságfejlesztési támogatásának a célja a szülőföldön való boldogulás és a nemzeti identitás erősítése volt. Akik támogatásban részesültek, azok előtt megnyílt egy pozitív jövőkép. A könnyített eljárással megszerezhető magyar állampolgárság nemcsak a magyarság összetartozásának tudatát, de az amúgy is nagymértékű délvidéki magyar elvándorlást is felerősítette. Míg a továbbtanulási célú kivándorlás Magyarországra, addig a munkavállalási döntően Nyugat-Európába tart. Szembe kell néznünk azzal, hogy napjainkban az identitás is alig tudja a szülőföldön tartani az embereket. A vajdasági magyarok számbeli csökkenése, leszegényedése és gyengülő erőnléte mostanáig megszülte e kisebbségi közösség megszűnésének rémálmát. A sors iróniája, hogy ez éppen akkor következik be, amikor a kisebbségi magyarok helyzete és ennek révén politikai-állampolgári identitásuk egyértelműen javuló tendenciát mutat. Hogy ez a negatív folyamat megálljon, ahhoz az kellene, hogy a délvidéki magyarok összefogjanak és keressék helyben a kivezető utakat, vagyis egy új jövőképet fogalmazzanak meg“.

Nos, ez még várat magára.

R.M. és F.D.K.
A cikk megjelenését a Szerb Köztársaság Művelődési és Tájékoztatási Minisztériuma  támogatja. A cikkben kifejtett álláspontok nem feltétlenül tükrözik a támogatást odaítélő szervezet nézeteit

Naslovi

Popularni Članci

      

Vojvodina

Srbija